Egy fa mögül lestem, ahogy a hatalmas szarvas egy patakból iszik. Nem sejti mi vár még rá. Hatalmas termetem mozgásba lendítettem és üldözőbe vettem a vadamat. Könnyen le is terítettem.
Céltalanul bolyongtam az erdőben. Nem akartam sehol sem kikötni csak el akartam tűnni a szem elől. Nem akartam senkivel sem beszélni, a sebeimet akartam csak nyalogatni. Elég nagy trauma volt számomra, hogy miket tudtam meg. Hallgattam a madarak énekét.
Mivel már csak egy kis pihenésre vágytam úgy gondoltam, alszok egy kicsit, hogy ne érezzem a kimerültséget és hogy a szemem is megnyugodjon, ne fájjon tovább a sok sírástól. Lekucorogtam egy fa alá és behunytam a szemem. Nem tudtam mit hoz a jövő, de nem is akartam megtudni, csak reméltem, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Csakhogy nem fekhettem sokáig, mert valaki megriasztott.
Hallottam ahogyan apró kis faágak törnek ketté valaki talpa alatt. Egy férfi közeledett, de nem vett észre - legalábbis eddig. Körbenézett én pedig igyekeztem minél jobban elbújni - de nem sikerült. Mintha egy szellemet láttam volna. Valahonnan ismerősnek tűnt az a férfi, de nem tudtam megmondani honnan. A következő pillanatban mikor odanéztem már egy másik farkas szemezett velem.
"Ki vagy te? Mért bujkálsz?"
"Emily vagyok. Emily Adams!" Ekkor már mintha megnyugodott volna, de nem teljesen. Látszott rajta, hogy a nevem többet elárul neki rólam, mint azt hinném.
"Gyere ide!" Parancsnak hangzott kérése, de nem ellenkeztem. "Mióta vagy itt?"
"Nem rég óta. Csak szerettem volna egy kicsit távol lenni az otthonomtól." Visszaemlékeztem a jelenetre, amikor a szüleim elmesélték a történetemet. Nem volt valami kellemes és még mindig könnyeket csalt a szememre. Az idegen megérezhette bánatomat, ezért csak annyit kért, hogy kövessem. Én megtettem és egy házhoz vezetett távol az emberek zajától.
Mire odaértünk a házhoz már vártak ránk. Többen voltak, mint amennyit meg lehetne számolni. Nem értettem, miért vannak ennyien itt, de később már rájöttem, hogy valószínűleg ők is farkasok.
- Emily, ők itt a családunk. - Nem értettem, mért mondja ezt hiszen az igazi családomat nem is ismertem. Mind a ketten már emberi alakunkban virítottunk. - Te ehhez a falkához tartozol. Kötelességed megvédeni a családunk, mint ahogy ez mindenki kötelessége a falkában. - magyarázta tovább. - Engem Tylernek hívnak. Én vagyok a vezér.
Úgy éreztem magam, mint egy idióta, hogy ilyeneket nem tudok, de nem hibáztathattam magam és senki más sem okolt. Én voltam az új lány és ezért mindenki megértően nézett rám. Rám, aki az egészből egy fikarcnyit sem értett.
- Emily, hát itt vagy! - Mitch odarohant hozzám és megölelt. Jól esett az ölelése. Éreztem az illatát és lassacskán megnyugodtam.
- Mi ez az egész? Mi történik velem és mért néz mindenki úgy, mintha én lennék az a szerencsétlen, akit sajnálni kell? - ezt már akkor kérdeztem, mikor az egész falka eltűnt és csak mi ketten maradtunk az udvaron.
- El akartam mondani, de te elrohantál. Gondoltam, kell egy kis idő, mire feldolgozod azt amit megtudtál. - sóhajtott egyet és látszott rajta, hogy igazat mond. - Te egy vérfarkas vagy Emily. Gondolom már rájöttél erre vagy sejtetted, de ez nem ilyen egyszerű.
- Hogyan is lehetne ilyen egyszerű? - megráztam a fejem.
- De van itt még valami. - Már előre féltem attól, amit mondani fog. - Tudnod kell, hogy ez veled született adottság. Némelyeket megharapnak, de az olyanok, mint te... szóval, aki ezt örökölte az erősebb és ritkább is egyben és az hogy lány legyen, szinte lehetetlen.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Te különleges vagy a falkában és kivételes. Kevés olyan farkast ismerek, mint te.
Kezdtem felfogni, mit is mondott.
- Szóval, nem sok nő nemű farkas van? - Mitch bólintott. - Mért érzem úgy, hogy nem csak ennyi? - erre már nem kaptam választ, mert Tyler szeretett volna beszélni Mitch-el.
Én szótlanul ültem tovább egymagam azon gondolkoztam, hogyan csöppentem bele ebbe az egészbe. Sok mindent át kellett gondolnom és sok mindent meg kellett emésztenem és ezt csak úgy tudtam hogyha egyedül vagyok. Magányra vágytam. Mivel nem tudtam egy helyen ülni, úgy gondoltam sétálok egy kicsit ezen a helyen, hogy megismerhessem ezt a környéket. Segített túltennem magam a dolgokon és le is higgadtam kicsit. Bár sok kérdés felvetődött bennem, de nem tudtam most feltenni senkinek sem és nem is akartam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése