Itt is van a 3. fejezet.
Egy kicsit hosszú lett. Jó olvasást! :)
A bejáratnál vártam, hogy Elena feltűnjön a láthatáron a tőle már megszokott ócska járgánnyal, amivel lassan már két éve jár és amitől az embernek halál félelme lesz, ha beül az anyósülésre. Sajnos csalódnom kellett, mikor egy cross motoros srác járgányának hátsó üléséről pattant le azokkal a magas sarkakkal, amikkel halálosan festett és halálosan magas is volt tőlük. Ámulva figyeltem, ahogy közeledik.
- Szia, Emm! Mi újság, minden rendben veled? - kérdezte azzal az "aggódom-érted-mért-vagy-itt?" mosolyával, amiből tudtam, hogy törődik velem.
- Szia, Elena! Minden rendben... - legalábbis azt hiszem. Már majdnem kimondtam, de szerencsére egy kis hang legbelül lebeszélt erről az ötletről. Talpamon himbálózva próbáltam elterelni a témát. - És te hogy-hogy nem a megszokott járgányoddal jöttél? - pillantásom a magas, sötét barna hajú és sötétkék szemű srácra vándorolt, aki úgy nézett ki, mint aki az előbb ugrott volna le egy divatmagazin oldaláról. - Nem mintha bánnám, mert életveszély azzal közlekedni...
- Hé, ez nem igaz, te is tudod! - torkollt le erényesen. - Amúgy meg ő a bátyám, Mitchael. Nemrég iratkozott át ebbe a suliba. - valószínűleg furcsa képet vághattam, mert Elena arcán egy kis mosoly jelent meg. - Mitchael ő itt Emily.
- Szia, Mitchael vagyok vagy Mitch. - nyújtotta a kezét. Én elfogadtam.
- Szia, Mitchael! Örülök, hogy megismerhettelek. Elena sokat mesélt rólad. - ugratom. Mitch meglepődött attól, amit mondtam. - Nyugi, csak annyit tudtam, hogy van egy bátyja.
- Oh, oké. - Elmosolyodott. - Akkor később találkozunk, Emily?
- Persze. - mondtam majd belekaroltam a barátnőmbe. - Amúgy van valami újdonság itt? Történt valami? - miközben a folyosón sétáltunk megtudtam minden pletykát, ami a múlt héten a suliban terjengett. Hihetetlen, mennyire el tudják ferdíteni az igazságot.
A 3. órán találkoztam legközelebb Mitch-el. Kiderült, hogy neki is irodalom órája van ilyenkor. Az óra elején a tanárral jött be, aki kérte, hogy mutatkozzon be. Ő csak címszavakkal jellemezte magát, majd egyenesen felém tartott és leült a mellettem lévő üres székre. Lepakolta a cuccait és bólintott.
- Na, mi újság? - kérdezte vidáman.
- Semmi érdekes, csak a szokásos. - mondtam. - Éppen azon gondolkodtam, vajon milyen lenne leugrani a tizedik emeletről. - elgondolkodó képet vágtam, mire Mitch hirtelen rám emelte tekintetét.
- Most ugye csak viccelsz?!
- Nyugi, csak vicc volt. - próbáltam visszafogni a röhögést, de nehezen tudtam csak. Nem bírtam megállni. Amilyen arcot vágott - felejthetetlen.
Az óra további része meglepően nyugodtan telt. Azonban a szokásos pletyka témája most nem én voltam vagy valamelyik barátom hanem Mitchael. Mindenki szeretett volna róla többet tudni és mindenki szeretett volna mellé ülni a lányok közül. Néhányan annyira beleélték magukat, hogy szúrós szemmel méregettek, de egyiküknek sem volt mersze idejönni hozzám. Mások csak irigykedtek vagy elbűvölt pillantásokkal méregették a mellettem ülő srácot.
Azonban az óra után éppen fel akartam állni, mikor Jessica, a helyi pom-pom csapat kapitánya és a sleppje elém álltak és megvető képükkel eltakarták előlem a gyönyörű kilátást.
- Mit akarsz, Jessica? - kérdeztem és a még a padon heverő dolgaimat a táskámba pakoltam.
- Szállj le róla. Ő az enyém! - mintha azt hitte volna, hogy félek tőle. Bennem azonban sem félelem, sem sajnálat vagy bármi ezekhez hasonló érzés nem volt.
- Szánalmas vagy, ugye tudod. - meglehet, hogy egy kicsit erősebben lökhettem meg, mikor felálltam mert Jessica és a cicababái egy része a mögöttük lévő padokon landoltak. Cseppet sem sajnáltam.
- Szállj le a srácról vagy megbánod! - a tőle megszokott fenyegető hangnemben szólt hozzám.
- Szá-nal-mas vagy! - direkt tagoltam, mire a csaj arca céklavörös lett a haragtól és rám támadt. Meglepő módon gyorsan elhajoltam az ütései elől és a földre tepertem őt. - Hagyj békén és húzz el innen a hülye kis zombijaiddal együtt! Ne az én agyamat csapoljátok le, megértetted? - Ziháltam a haragtól. Fogsoromat összeszorítottam és még jobban leszorítottam Jessicát.
- I-igen. Meg. - a félelemtől, amit a szemében láttam hirtelen elengedtem és a cuccaimmal elindultam az ajtó felé, miközben a pom-pom lányok kapitánya még mindig a földön hevert és a nyakát masszírozta. - Ez bolond... - ennyit értettem még mindabból, amit mondtak, mert a következő pillanatban Mitchael szaga árasztotta el az orromat. Egyenesen belementem Elena testvérébe miközben ő kíváncsian fürkészte az arcomat.
- Minden rendben?
- Mért van az, hogy mostanában mindenki ezt kérdezi tőlem? - hárítottam el a kérdését.
Annyira felpörögtem, nem értettem mi történt az előbb. Mintha egyik pillanatról a másikra megtanultam volna verekedni, pedig eddig még soha sem csináltam. Mindig a békés megoldás mellett döntöttem.
Mikorra már az ebédlőben ültem, mindenki a kis verekedésről beszélt, ami az irodalom teremben történt. Ahol Jessica megfenyegetett és ahol ő a padlóra került. A legtöbben engem tartottak hősnek, amiért kiálltam magamért a kis csapatkapitány élszurkolóval szemben, de akadtak olyanok is, akik meg tudtak volna ölni ez miatt. Na vajon kik is lehettek azok?
Az idő csak úgy pörgött és nagyon hamar eljött az este is. Annyira fáradtnak éreztem magam, hogy csak egy gyors zuhanyra mentem be a fürdőbe. Letusoltam, elmentem wc-re és előkerestem az egyik pizsamám. A törölközőm az íróasztalom előtt levő szék háttámlájára terítettem és a következő amire emlékszem, hogy a puha takaró alatt fekszek és mély álomba zuhanok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése