Meghoztam a legújabb részt is, remélem majd minél többen elolvassátok. Próbáltam a lehető legtöbbet kihozni ebből a fejezetből. A következő pár rész majd a sulis napokról fog szólni, ennyit elárulhatok. Lesz benne egy kis izgalom is, de azt nem szeretném elárulni mi is. ;)
Féltem. Rettegtem. Megijedtem. Nem tudom mit csináljak, tehetetlennek éreztem magam. A legapróbb neszre is már valami gyilkos képét vetítettem ki. Megrettentem attól, hogy lehet itt valaki, hogy akár bánthat minket - bár nem láttam senkit sem, de éreztem, hogy figyelnek. Nem tudtam másra gondolni, hogy esetleg az a szürke szempár figyel engem, aki álmomban is megjelent.
Beszívtam a hideg levegőt, ami most nem fagyasztott le egy jégtömbbé, mint általában szokott és a hang irányába indultam. Szép lassan átszeltem a távolságot és megnéztem, mi rejtőzik a bokor mögött, de mire odaértem már semmi nem volt ott. Mintha köddé vállt volna. Szomorúan jegyeztem fel magamban, hogy az álombeli farkas nem létezik.
- Hány óra van? - kérdeztem.
- Hajnali 2 óra múlt drágám. - anyura néztem miközben a telefonja képernyőjét vizsgálgatta. Ez nem lehet igaz. Mi történik velem és mért pont most?
Leesett állal na meg szomorú ábrázattal akartam hazaindulni csakhogy nem tudtam, merre is van a haza. Kérdőn felvontam a szemöldököm és megvártam, amíg a szüleim előremennek majd utánuk eredtem. Mikor egyre távolabb kerültem a régi elhagyatott háztól kezdtem felfogni, hogy mi is történt. Akár egyenesen a szakadékba is rohanhattam volna, ha nem vigyázok vagy ha az álmomban szereplő állat nem vezet - és még csak fel sem ébredtem volna.
Egyre furább álmom valami rémisztővé csapott át egy fordulattal. Most is láttam a farkast, de most halott emberek holttestei feküdtek vérükbe fulladva a lény alatt. Az egész arcát beborította a vörös vér szín és az emberek teste sem volt mindnek egészen meg. Borzasztó volt.
Szombaton arra ébredtem, hogy anyu a homlokomhoz emel egy vizes törölközőt és aggodalommal teli hangon bizonygatja apának, hogy ez így nem lesz jó és hogy a lázam túl magas és folyton reszketek, amikor a kendő a bőrömhöz ér. Mikor kinyitottam a szemem anya keze a levegőben megállt és meglepődötten köszöntött.
- Szia, Emily. Hogy érzed magad?
- Csak fázok, ennyi az egész. - megpróbáltam felülni, de mindenem sajgott és mintha az ágy visszatartott volna. Nem engedett felkelni és még meg is szédültem. - Gyengének érzem magam és szédülök. - közöltem az elmaradt infókat.
- Kicsim, ezt be kell venned. Lázlehúzó. Talán majd segíteni fog. - hálásan a számhoz emeltem a gyógyszert és bekaptam, leöblítettem egy kis vízzel és visszadőltem az ágyamba. - Nem fáj semmid?
- Nem, nem fáj semmim. - mondtam és hálásan konstatáltam, hogy közölték most akkor egyedül hagynak kicsit.
- A reggelid a szokott helyen van, Emily. - bólintottam, mert csak ennyire tellett és újra hatalmába kerített az álom.
Mikor felébredtem nem éreztem már a fájdalmat - tulajdonképpen minden rendben volt. Újra. Az ágyam csupa víz volt és a hajam kócos és zsíros. Úgy bűzlöttem mintha egy hétig nem mosakodtam volna le ezért is döntöttem úgy, hogy a fürdőben kezdem a napot.
Egy kiadós reggeli zuhany után lementem az emeletről és az egyik konyhapult előtt várakozó bárszékre ültem. Élveztem a hideg bőr érintését a combomon.
- Jó reggelt. Hogy vagy?
- Minden rendben apu. - rám pillant félig a hitetlenkedő arckifejezésével, de nem firtatja tovább a dolgot. - Hát jól van. Mit kérsz enni?
- Valami nem túl nehezet. Mondjuk gabonapelyhet. - mást nem kívántam, azért ezt választottam. Meg is kaptam érte a jutalmamat.
- Enned kell valamit, Emi. Tegnap az egész napot átaludtad és nem hiszem el, hogy nem vagy éhes.
Furcsa, én azt hittem vasárnap van, de ha valóban hétfő lenne már, akkor sietnem kell. Szerencsére felöltöztem és a cuccom is gyorsan össze tudom majd kapkodni, ami majd kell az ultramodern suliba, ahol még egyes folyosók plafonjairól is hullik a vakolat. A női vécéről nem is beszélve.
Siettem és meg is lett az eredménye. Már csak a válaszokon járt az agyam és azon, ami történt az elmúlt napokban. Valahogy máshogy éreztem magam, mintha erősebb is lettem volna és mintha az érzékeim is jobbak lettek volna az elmúlt napokban, de szinte éreztem, hogy lesz még valami. Ösztönösen éreztem, hogy kell még lennie valaminek, ami átütő erejű lesz és ami akár meg is ölhet. Valami még biztos hátra van, csak azt nem tudom, hogy mi.
Amíg nem tudom a válaszokat jobb lesz, ha óvatos leszek és viszek magammal gyógyszert, hátha összeesek vagy rókázok a folyosó közepén - semmi sem kizárt. Felkaptam a táskám, ami már csaknem elszakadt a vállpántnál és fekete converse cipőmben elsétáltam a suliig. Egyes szakaszokon futottam, hogy el ne késsek, de felesleges volt. Alig voltak még az iskola bejáratánál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése